November közepén lenne 1 éve hogy elstartoltunk a Vevőszerző Műhely koncepciójával, de ahogy a példa mutatja, nem érte meg az első születésnapját, nyár közepén ugyanis nyomtunk egy resetet. Ebből született meg az A42 Marketing, amely kirakósának utolsó darabjait kezdtük el most pakolgatni, így lett végre 3 hónap után újra Facebook oldalunk.
Nem tudom másnál hogy mennek ezek a dolgok, nálunk a saját megvalósítások tartottak eddig mindig a legtovább. A VM elindítására is ráment közel 4 szenvedős, újratervezős hónap, mire kitaláltunk és megcsináltunk az első leütéstől az utolsó szóróanyagig mindent. Fun fact, hogy közel 8 hónap volt mire rászántuk magunkat a névjegykártya megtervezésére. Megjött a nyomdából, rá 3 napra pedig meghoztuk a döntést a megújulásról.
Kellett ez nektek?
Mint a nátha nyáron.. de van hogy az ember azt érzi, új alapokra kell helyezni amit eddig csinált. Tény hogy el sem jutottunk odáig, hogy elkezdje kiforrni magát az első formáció, de amikor azt kitaláltuk, akkor még a fókusz a Heti Akciók Kaposvár volt. Annak lett volna egy pillére ez a fajta marketing kivitelezés.
Az élet úgy hozta hogy elengedtük végül a kisvállalkozói apróhirdetések világát, feltűnt a színen Szandi is, illetve rájöttünk, hogy nem nagyon működik nálunk az otthonról való folyamatos munkavégzés, így adódott egy pillanat a dolgok újragondolására.
Ekkorra már a Vevőszerző Műhely névvel is voltak egyre erősödő fenntartásaink, így egy átlagos nyári napon meghoztuk a döntést, hogy mennie kell.
Miért A42?
Számos variációt lepörgettünk, ahogy az általában ilyenkor lenni szokott egy névválasztási folyamatban, ültünk felette napokat, aztán valahogyan ez lett a válasz itt is.. Ha megkérdezik, Dorka általában azt mondja hogy a válasz 42, én szeretem jobban kiszínezni, hogy a 21/A-ban ülünk most ketten, de ha akarom van jelentése, ha akarom nincs, és talán épp ez a jó benne.
Szóval valahol most itt tartunk. Vízen a hajó, lehet kezdeni evezni, majd próbáljuk a lehető legkevesebb kapálózás nélkül csinálni. Az igazat megvallva el vagyunk kicsit szokva a saját dolgok kommunikálásától, lehet beletelik egy kis időbe is, mire ráérzünk újra az ízére.
És hogy mi várható a csatornákon?Pénz, siker, csillogás, ahogyan a csövön kifér!
Ehelyett inkább igyekszünk majd őszintén átadni azt a folyamatot hogy milyen kihívások, nehézségek és persze szépségek vannak ma 2019-ben, Kaposváron, egy házastárssal közösen vitt induló szakaszban lévő marketinges vállalkozásban, no és persze hogy milyen az élet és a hangulat a fekete macska mögött.