Ehhez a kulcs számukra Mianmar volt, az ország, amely teljesen rabul ejtette őket. Így indult a “Varázslatos Mianmart”, utat mutatva mindazoknak, akik szeretnék felfedezni az arany pagodák elfeledett kincseit.
Írásainkon keresztül több ezer magyarnak mutatták meg az ázsiai ország rejtett értékeit, sőt munkájuk által több tematikus túra létrejöttében is segédkeztek.
És, hogyan kapcsolódnak ők az A42-höz és minek az apropóján készült márciusban ez az interjú?
Edináékat nagyon régről ismerjük, sokat ötleteltünk és dolgoztunk is velük már egészen a projekt kezdete óta, de az interjú nem erről szól. 🙂
Történetük tökéletesen példázza a tartalommarketingben rejlő kivételes lehetőségeket. Minőségi írásokon keresztül, jó stratégiát követve elérték azt, hogy kevesebb, mint 1 év alatt olyan szakértőjévé váltak a mianmari utazásoknak, mely hamarosan képes vállalkozásként is önállóan működni.
Meséljetek egy picit, honnan jött a vonzódás pont Mianmarhoz?
Szerintünk mindenki beleszeret, aki akár csak egyszer is járt már itt! Szerencsére volt alkalmunk rengeteget utazni a világban, így van összehasonlítási alapunk. Próbáljátok ki, és meglátjátok mennyire értelmét veszti majd ez a kérdés! 🙂
Milyen célból indítottátok a blogot?
Imádunk nem csak a felszínen “kapirgálni”, hanem egyre mélyebben elmerülni Burma szokásaival, kultúrájával, az emberek felfogásával, vagy éppen vallásával kapcsolatban. Szívesen adjuk tovább ezeket az infókat, mert egyelőre azért még elég kevesen tudnak bármit is az országról, vagy téves ismereteket olvasnak/terjesztenek. Szeretnénk, ha más is átélhetné azt a számtalan élményt, amiben nekünk részünk lehetett!
Mennyi időt fordítotok heti szinten a cikkek megírására, kommunikációra?
Eleinte nyilván nagyobb erőbedobást jelentett, hiszen egyáltalán nem volt tapasztalatunk, és nulláról építettük fel az egészet. A vevőszerző műhely sok ügyes tippel, ötlettel, és praktikus marketingtanáccsal látott el minket, amivel rengeteg zsákutcát spóroltak meg nekünk, így a kezdeti nagyjából heti 20 órát mára 5-re tudtuk csökkenteni. Persze cserébe rohamosan megnőtt az érdeklődők és az utazni vágyók száma, akikre ezen felül szánunk időt.
Mennyire volt furcsa az elején, hogy ennyi mindent megmutattok magatokból?
Szerintem
nekünk ez egyáltalán nem volt furcsa. Minél közvetlenebbek vagyunk,
annal hitelesebben tudjuk átadni az általunk tapasztalt és felfedezett
dolgokat. Ha több időnk lenne ennél is többet mutathatnánk! 🙂
Ez a nyitottság amúgy sem esik nehezünkre, hiszen utazásaink során is igyekszünk minél többet hazavinni magunkkal, legyen szó emberi kapcsolatokról, egyéb értékekről, vagy másféle világnézetről. Így Burma révén rengeteg barátra tettünk szert odakint és idehaza egyaránt.
Hogyan éltétek meg, mikor lehozta első cikketeket az Index?
Forrók voltak a vonalak. Mindenki látta, mindenki körbe küldözgette, együtt örültünk és néztük az olvasottsági számok emelkedését. Érdekes módon ez meg a 17. alkalommal sincs másként.
Hogyan néz ki a kinti utazási irodával való együttműködésetek, honnan a kapcsolat?
Ez
egy nagyon jó, régóta tartó barátságon alapul. Lar Thuval, a burmai
túra szervezővel napi szinten kapcsolatban vagyunk, igy mindig első
kézből értesülünk mindenről. Szinte tiszteletbeli konzulok is lehetnénk,
mert lassan már név szerint ismerjük az épp az országban tartózkodó
legtöbb magyart. 🙂
Rendszeres minőségi szöveges és képi tartalomgyártás akár már 1 éven belül meghozza a gyümölcsét, milyen pozitív tapasztalatok, visszacsatolások vannak még?
Még egy év sem kellett hozzá és máris tömegesen keresnek meg minket kérdésekkel, vagy kérnek tőlünk segítséget mianmari utazásukhoz. Ezen kívül két 10 fős csapat is fog indulni a jövő év (2019) elején, hogy Lar Thu megmutathassa nekik mindazt, amire régóta vágynak! A fotó- és a kincskereső túrára is rettenetesen büszkék vagyunk, és a résztvevők egész biztosan életre szóló kalandokkal, fotókkal és kincsekkel térnek majd haza!
Miért lehet igény egy ilyen túrára a sok más ázsiai túra között?
A sokszínű Burma (a maga természeti kincseivel, látnivalóival, érintetlen szigetvilágával, és lenyűgöző tengerpartjaival) összehasonlíthatatlanul autentikusabb az összes többi környező országnál.
Ezeknél a túráknál a résztvevőknek – függetlenül attól, hogy egyéni utazókról, vagy baráti társaságról van szó – semmire nem marad gondjuk, csak hogy átadjak magukat a felfedezésnek. Az útitervet és az eseményeket bármikor teljesen spontán a saját igényeikre, valamint költségeikre szabhatják, ezért nem egy előre meghatározott fix programhoz vannak kötve.
Ezen kívül nincsenek rejtett kiadások, ráadásul egy 22 éves tapasztalattal és tökéletes helyismerettel rendelkező megbízható helyi túra vezető kíseri őket, miközben olyan élményekbe avatja be az utazókat, amelyekre se egy magyar utazás szervező, se egy utazási iroda segítségével nem lenne lehetőségük. Ez a több évtizedes tapasztalat a garancia arra, hogy bármilyen váratlan szituációt képes megoldani.
Mik a tervek a jövő évre?
Mindenekelőtt szeretnénk meghálálni mindazt, amit ez az ország adott nekünk, ezért tavasszal egy budapesti jótékonysági kiállításon állítjuk ki a legszebb Mianmarban készült kepéket, majd a bevételt egy burmai árvaháznak adományozzuk. Ezen kívül számtalan érdekes történettel, hasznos infókkal és Lar Thu újabb túraival jelentkezünk majd!
Írásaikat a Varázslatos Mianmar Blogon olvashatjátok.